Tíz új produkcióval folytatódik a magyar dalok versenye

 

A Dal 2024 második, február 17-i válogatójából újabb öt dal jut tovább az elődöntős mezőnybe. A továbbjutóknak az eredeti hangzástól eltérő műfajban kell bemutatkoznia a crossover fordulóban. A közönség ötödik zsűritagként a televíziós ítészekkel együtt pontozhat és alakíthatja a dalversenyt. A dalválasztó négy válogatójában összesen negyven produkció mutatkozik be élőben, és adásonként öt dal kerülhet közelebb „Az Év Dala 2024” címhez.

A műfaji sokféleség határozza meg A Dal 2024 második válogatóját is: pop, elektropop, pop folk, rock metál, ballada, lírikus és rap stílusú dalok versenyeznek. Ahogy a dalválasztó új ítésze, Szandi korábban fogalmazott, „a nézők zenei svédasztalról válogathatnak”.  A hazai zenei színtérre bekerülni vágyó előadók és együttesek, már befutott zenészek, összeszokott zenekarok, valamint korábbi évadok versenyzői térnek vissza új formációban és mérettetik meg dalukat „Az Év Dala 2024” címért.

A második élő show-ban bemutatkozó versenydalok:

Arcidra – Egészben kell

Bterv – Menjek vagy maradjak

Györfi Anna & Kéméndi Tamás – Titkaim

Kökény Dániel – Ugyanaz a ház

László Evelin – Legényes

LILy – Csalódás voltál

MattSet – Veled álmodnék

Phoenix RT – Félszavak

PINKERS – A nap süssön ki

Szabó Ádám és Szabó Jennifer – Kismadár

A február 17-i adásból öt dal csatlakozik a továbbjutott produkciókhoz. A crossover elődöntőben a dalok teljesen új hangszereléssel térnek vissza. Az első válogatóból bekerült dalok közül a zsűri és a közönség pontszáma alapján első helyen végzett Egy életen át című dalt Kocsis Tibor rockabilly műfajban adja elő. A rock metál EVERFLASH Nyisd ki a szemed produkciója bluesként, a szerelem keserédes oldalát bemutató Nászinduló a Sugarloaf együttes előadásában népzeneként, míg az Esendő halandó a Magidomtól világzeneként hangzik el. A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri ötödik helyen a Name projekt Nekem című dala mellett tette le a voksát, a produkció rock köntösben robbanhat be újra A Dal színpadára. A versenyzők a produkcióra neves zenei szakemberekkel készülnek fel.

A Dal 2024 válogatóiban a közönség tölti be az ötödik zsűritag szerepét, ezzel támogathatják a versenydalok továbbjutását, és alakíthatják az elődöntős mezőnyt. A produkciók alatt 1-től 10-ig terjedő skálán értékelhetik az adott dalt alapdíjas telefonszámra küldött SMS-ben. A televíziós zsűri és a nézők közösen választanak ki négy dalt, majd az ötödik továbbjutóról kizárólag Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter dönt.

A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója „Az Év Dala 2024” cím mellett egy teljes lemez elkészítésére nyer lehetőséget – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat – a berlini Hansa Studios-ban. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.

Extra tartalmakért érdemes követni A Dal Facebook– és Instagram-oldalát, hivatalos YouTube– és TikTokcsatornáját, adal.hu-t, valamint a műsor két házigazdája, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre közösségi felületét.

A Dal 2024 – szombatonként 19:35-kor a Dunán, ismétlés vasárnaponként 10:30-kor a Duna World csatornán.

 

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="34084" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //dunamsz.hu/wp-content/uploads/sites/18/2024/02/Sugarloaf-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: A Dal 2024 II. válogató/MTVA