A legtöbb előadó álma, hogy saját dalával színvonalas környezetben, kiváló zenészek társaságában álljon színpadra. A Duna dalversenye mindezt valóra váltja – fejtette ki A Dal zenei vezetője a Család-barát című műsorban. Dorozsmai Péter azt is hangsúlyozta, a jövő évi győztes abban a stúdióban készítheti el nyereménylemezét, ahol a U2, a Depeche Mode és David Bowie is dolgozott.
Csütörtökig várja a pályázatokat a közmédia a dalválasztó show-jának új évadára. „Nincs műfaji megkötés, mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját” – emelte ki A Dal zenei vezetője a Duna délelőtti magazinműsorában. Az előadók ugyanis bármely könnyűzenei műfajú és stílusú magyar nyelvű dallal jelentkezhetnek.
„Zenészként én is tudom, mi egy előadó álma. Hogy ír egy dalt, és az, ami megszületik a fejében, profi környezetben, nagyszínpadon, jó hangszereléssel jut el a közönséghez. Ezt A Dalban megkapja” – fogalmazott Dorozsmai Péter, kiemelve: az élő show-ban az énekeseket a legjobb session zenészek kísérik, a döntőben pedig szimfonikus zenekarral léphetnek fel. A 2024-es élő showműsor újdonságot is tartogat, a versenydalok az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak, ennek elkészítésében neves zenei szakemberek segítenek. „A lényeg, hogy egy másik arca mutatkozzon meg a dalnak, nem feltétlen akusztikus hangszerelésben” – mondta Dorozsmai Péter.
A nyertesre világhírű stúdió vár: nyereménylemezét a világ egyik legpatinásabb zenei helyszínén, Berlinben, a Hansa Studios-ban rögzítheti. „Ebben a stúdióban olyan sztárok, együttesek készítettek albumokat, mint a U2, a Depeche Mode, vagy David Bowie. Ez olyan kulturális központja a világnak, amely katalizátora lehet egy jövőbeni produkciónak”.
Hazánk egyik legnagyobb zenei eseményére egy 2:30-3:30 perc terjedelmű magyar nyelvű dallal lehet pályázni, amely még nem, vagy legkorábban 2023. június 15. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadásban. Jelentkezni november 23., csütörtök 22 óráig lehet az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével az adal.hu-n. Az oldalon megtalálhatók a további részletes információk.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.