Jutalomjáték – Egyedülálló angol-magyar koprodukció a Dunán

 

Az angol Brian Cox és a magyar-osztrák származású Coco König főszereplésével november 19-én látható a Dunán a Jutalomjáték című vígjáték. Egy színészlegenda idősnapjait bemutató filmben a James Bond-filmek legendás alakja, Roger Moore is feltűnik néhány képkocka erejéig.

A közmédia a Nemzeti Filmintézettel együttműködésben sikeres magyar produkciókat tűz műsorára reklám és megszakítás nélkül vasárnap esténként. Az Edelényi János rendezésében 2016-ban megjelent magyar-angol vígjáték, a Jutalomjáték november 19-én, vasárnap 21 órától látható a Dunán, majd november 21-én, kedden azonos időpontban ismétli az M5 kulturális csatorna.

A történetben egy ápolásra szoruló, rigolyás angol színészlegendát, Sir Michael Giffordot (Brian Cox) ismerhetjük meg, valamint az ő fiatal, magyar gondozóját, Dorottyát (Coco König). A színészi álmokat dédelgető lány titkon abban reménykedik, hogy Sir Michael a szárnyai alá veszi őt, de az Alzheimer-kórban szenvedő művész meglehetősen házsártos viselkedése hamar letöri lelkesedését. A kezdeti nehézségek ellenére a páros kölcsönösen megkedveli egymást, és életre szóló barátság szövődik közöttük, még ha környezetük értetlenkedve is figyeli a furcsa kapcsolatot.

A film különlegessége, hogy a főszereplő mellett egy másik világhírű színész is megjelenik benne: Sir Roger Moore önmagát alakítva lép színre. Az alkotást 2017-ben több kategóriában is jelölték a Magyar Filmdíj-gálán, a legjobb hangmesternek járó elismerést meg is szerezte.

Jutalomjáték, fotókredit: Mythberg Films Kft.

 

Jutalomjáték – november 19-én 21 órától a Dunán, november 21-én azonos időpontban az M5-ön.

Borítókép: Jutalomjáték, fotókredit: Mythberg Films Kft.

Kapcsolódó