Hazánk egyik legnagyobb hatású fotográfusa Keleti Éva. Munkásságát az MTVA nagyszabású életműkiállítással ünnepelte meg a nyáron. Bár a magyar színházi fotózás iskolateremtőjeként tartják számon, a mai napig fájlalja, hogy a színpadot fotósként és nem balerinaként láthatja. Ehhez kapcsolódó, visszatérő álmáról a Duna Almárium című műsorában beszélt.
Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfussal, érdemes és kiváló művésszel sikerei sem feledtetik meghiúsult álmát, hogy nem lett belőle balett-táncos. Gyerekkorában édesanyja a szakma egyik kiválóságánál taníttatta, de hamar kiderült, hogy nem megfelelő az alkata erre a művészeti pályára – minderről a Duna Almárium című műsorának vendégeként mesélt.
„Ha rajtam múlna, most tütüben állnék itt az asztal közepén. Bizonyos foglalkozásokhoz adottságok kellenek, a lelkesedés kevés. Alkatilag alkalmatlan voltam a professzionális balettre, alacsony a termetem és merev, kemény a tartásom. Azért a mai napig álmodom azzal, hogy az Opera színpadán a takarásban állok, és egy nagy zsötével kellene beérkeznem. Ugrok, de mire feltűnnék a közönség előtt, mindig felébredek” – osztotta meg visszatérő álmát a műsorban a fotóművész, aki pályája miatt közel került a vágyott táncműfajhoz: a Magyar Állami Operaház Balettegyüttesét, a Pécsi- és a Győri Balettet is fényképezte. Bár balerinaként nem tudott kiteljesedni, fotográfusként termékeny és meghatározó alkotó lett, máig vannak új szakmai tervei.
„A gyökerekben lehet a titok. Az akaratot, a keménységet és a munkabírást a felmenőimtől örököltem. Kellenek nagy, hosszú csendek, hogy feltöltődjek, de idővel mindig jön egy pozitív kényszer és megszületnek az új ötleteim, terveim” – jegyezte meg Keleti Éva, aki a teljes munkásságát az MTVA Archívumára bízta. A beszélgetés újranézhető az Almárium Médiaklikk-oldalán.
Almárium – hétköznap 13:40-től és 15:00-tól a Dunán.