Reviczky Gábor sakkzseni felmenőjét kutatta fel az M5 új műsora

 

A novembertől látható Családfamesék című műsor ismert emberek családfájába enged betekintést. Az első részben a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Reviczky Gábor őseinek múltját kutatták, akinek – mint kiderült – a vérében van a tehetség.

Új, családtörténeti sorozatot indított az M5 kulturális csatorna. A Családfamesék célja, hogy bemutassa a családfakutatás technikáit és a benne rejlő lehetőségeket. A Magyar Nemzeti Levéltárral együttműködve invitálják nyomozásra a csatorna nézőit, amelyben elsőként Reviczky Gábor rokonságát tárták fel.

„Úgy tudom, édesapám oldaláról erdélyi és nemesi származású vagyok, édesanyám részéről pedig baranyai sváb. Olyan korban születtem, amikor nem volt szokás a családról, származásról beszélni. A vándorlás meghatározta őseim életét, mivel sok katona volt közöttük, akik különböző helyeken teljesítettek időszakos szolgálatot” – mondta a Családfamesék első adásában Reviczky Gábor. A családi legendáriumba foglaltakat a tények is igazolták, és egy zseniális tehetségű felmenőre is fény derült.

„Érdekes dolgot találtunk a családfájában: hatod-unokatestvére, Rozsnyay Mátyás – bár eredetileg gyógyszerészként végzett – a sakkozás magyar műszavainak megalkotója volt és sakkfejtörőket készített. Eleinte Bécsben dolgozott, majd Aradra költözött, hogy megszervezze a helyi gyógyszerészeti ellátást, és közben politizált is. Utcát is elneveztek róla, valamint azt is feljegyezték, hogy a családja nemesi címet kapott Báthory Zsigmond fejedelemtől” – összegezte Ritter György a Magyar Nemzeti Levéltár szakértője az M5 műsorában.

Reviczky Gábor az adásban ellátogatott egykori családi házukba is, ami jelenleg múzeumként üzemel. A természet szerelmeseként nagy örömmel fogadta, hogy vadászati tárlat várja az odalátogatókat. A színművész a falak között családjára emlékezve idézte fel szeretett édesanyját, akit tragikus körülmények között veszített el kamaszként. A teljes adás újranézhető az M5 kulturális csatorna Médiaklikk-oldalán.

Családfamesék következő epizódjaiban – mások mellett – Pindroch Csaba, Benkő Péter, Kovács István és Kautzky Armand családtörténetébe nyújtanak betekintést egy-egy múltbéli érdekességgel.

Családfamesék – a közmédia új családtörténeti sorozata vasárnap 16:05-től az M5-ön.

 

Borítókép: Reviczky Gábor, fotó/MTVA