Western klasszikusok szombat esténként a Dunán

Ki ne emlékezne A hét mesterlövész ikonikus jeleneteire. A műfaj emblematikus képsorai, amikor a Charles Bronson által megformált Bernardo a gyerekeket védve végzetes találatot kap, vagy amikor a James Coburn által alakított Britt utolsó leheletével eldobja a védjegyévé vált kést. A többi között ezt a örökzöld mozit is láthatják majd a westernfilmek rajongói más – a műfajban legendássá vált – alkotások mellett július 8-tól szombat esténként a Dunán.

Örök klasszikusok és rég nem látott alkotások kínálnak filmes utazást a western különböző korszakain és stílusirányzatain keresztül szombat esténként a Dunán. A július 8-tól látható mozik között megtalálhatók az amerikai és olasz alapművek mellett a műfaj megújításának kísérleti művei is a realizmus, az irónia vagy éppen a paródia stílusjegyeivel fűszerezve. A Duna nyáresti westernfilmjei összekapcsolhatják a generációkat, hiszen gyerekek, szülők, nagyszülők közösen ismerhetik meg, illetve nézhetik újra a filmtörténet e klasszikus remekeit.

Július 8-án Feltámad a vadnyugat – ténylegesen és átvitt értelemben is – a Dunán, ugyanis ezzel a Michael Crichton által írt és rendezett 1973-as filmmel veszi kezdetét a csatorna western klasszikusokat felvonultató nyáresti sorozata. A futurisztikus vidámparkban játszódó, emberekre lövöldöző androidokat felvonultató történet főszereplői között Richard Benjamin és James Brolin mellett Yul Brynnerrel is találkozhatnak a nézők, a fekete ruhás revolverhőst mintázó robot szerepében. Az Oscar-díjas színész ebben a kosztümben vált a műfaj egyik ikonikus alakjává A hét mesterlövész című alapműben. Minden idők egyik legsikeresebb westernjében Yul Brynner alakítja a hét lövészt összetoborzó főszereplőt, akit olyan sztárok vesznek körbe a nagy küzdelemben, mint Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn és Horst Buchholz. A rablóbanda vezérét is egy kiváló színész, Eli Wallach alakítja. A film felejthetetlen dallamait a világszerte elismert amerikai filmzeneszerző, Elmer Bernstein szerezte. Ezt a John Sturges rendezésében készült 1960-as amerikai filmet is láthatják a Duna szombat esti filmjei között a nyáron.

Egy ilyen válogatásból nem maradhat ki az amerikai western megújításának realista irányzatához tartozó Tűzkeresztség, a nagy olasz westernrendező, Sergio Curbucci Ördögi alakulata, és természetesen a vadnyugat két legendás figurájának kalandjait bemutató Butch Cassidy és a Sundance Kölyök sem. A Paul Newman és Robert Redford főszereplésével, George Roy Hill rendezésében 1969-ben készült film négy kategóriában nyert Oscar-díjat, és az amerikai filmművészet örök klasszikusai között tartják számon.

Nyáresti izgalmak – westernfilmek július 8-tól szombatonként 19:40-től a Dunán.

07.08.: Feltámad a vadnyugat

07.15.: Roy Bean bíró élete és kora

07.22.: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök

07.29.: Tűzkeresztség

08.05.: Ördögi alakulat

08.12.: Hé, barátom, itt van Sabata!

08.19.: Gregorio Cortez balladája

08.26.: A hét mesterlövész

Fotókredit:  MTVA/Film Iroda