A Madách Színház sztárelőadói a Dankó Rádió stúdiókoncertjén

A Dankó Rádió minden hónap első csütörtökén élő koncerttel jelentkezik stúdiójából, amelyet az érdeklődők a rádió Facebook-oldalán is követhetnek. Februárban különleges vendégek énekelnek majd magyarnóta-csokrokat a hallgatóknak: a Madách Színház két színésze, Simon Boglárka és Jenei Gábor.

Február 2-án újra élőzenés stúdiókoncert lesz a Dankó Rádió Jó ebédhez szól a nóta! című műsorában, amelynek vendégei ezúttal a Madách Színház művészei, Simon Boglárka és Jenei Gábor lesznek. A páros remekül kiegészíti egymást a színpadon a musical, operett világában, ám ezúttal magyarnóták hangoznak el tőlük duett formában, Buday Sándor prímás és zenekara kíséretében.

Budai Beatrix, a Jó ebédhez szól a nóta! szerkesztő-műsorvezetőjének meghívására a Dankó Rádió stúdiójában számos zenekar és énekes megfordult az elmúlt években, hogy a magyarnótát élő előadásban hozza el a rádió hallgatóinak minden hónap elején. A magyarnóta világának olyan nagy művészei fordultak már meg a stúdióban, mint Farkas Rozika, Hatvani Kiss Gyöngyi vagy Bokor János. A Dankó Rádió felkérésére azonban olyan énekesek is megmutatták már tehetségüket a magyarnóta-éneklésben, akik más műfaj képviselői, mint például Benedekffy Katalin, Prima díjas operaénekesnő, Szóka Júlia operett primadonna vagy Pándy Piroska Liszt-díjas énekművész.

Az előadások az interneten is töretlen népszerűségnek örvendenek, a hallgatók a világ minden tájáról követik az adást.

Az élő közvetítések alatt számos országból érkeznek üzenetek: volt olyan koncert, amit a világhálónak köszönhetően egyszerre hallgattak Dél-Amerikában és Ausztráliában is.

Jó ebédhez szól a nóta! – Minden hónap első csütörtökjén 12 órától élő stúdiókoncerttel a rádióban és a Dankó Rádió Facebook-oldalán!