Alig volt mozgástere 1920-ban a békedelegációnak

Először mutatják be televízióban a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilmet a Dunán. A január 31-én 20:45-től látható film úgy tárja a nézők elé a trianoni szerződést megelőző eseményeket, hogy a történetet a békedelegáció tevékenysége köré szervezi.

A Dunán debütál a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm január 31-én este. A Megafilm gyártásában készült produkció igazi időutazás, amely bepillantást enged az első világháborút követő időszakba, az Apponyi gróf vezette békedelegáció küzdelmébe egy tisztességes békeszerződés megkötéséért. Magyar és francia történészek segítségével feltárja, rekonstruálja az 1920-as trianoni békeszerződést megelőző és az azt formáló eseményeket.

„A filmben megszólaló történészek hasonlóan vélekednek arról, hogy akkor és ott a békedelegációnak túl nagy mozgástere nem volt, bár tagjai a kor legjobb politikusai voltak” – mondta Tősér Ádám rendező a Librettóban. Kitért arra is, hogy a filmben nem legendákat, hanem olyan eseményeket mutatnak be, amelyeket alá tudnak támasztani. „Lehetett volna rosszabb is, ugyanis arra is volt esély, hogy hazánk egy Budapestnyi terület marad csak. Ez is benne van a filmben” – tette hozzá a rendező.

A Duna Család-barát című műsorában a film egyik szereplője, a Francesco Nitti olasz miniszterelnököt alakító Nagy Viktor színművész méltatta az alkotók munkáját. Hangsúlyozta, nem egy múltba merengő, a történéseket sirató filmet készítettek, hanem a tényeket közlő, szakértői magyarázatokkal alátámasztott dokumentumfilmet, amely játékfilmes elemekkel mutatja be a trianoni szerződést megelőző eseményeket.

Béke – A nemzetek felett: január 31-én 20:45-től a Dunán!