Hír Archívum

Oláh Vilmos is fellép a Lajtha László Emlékkoncerten

Halálának 60. évfordulója alkalmából január 19-én emlékkoncerttel tisztelegnek Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus előtt. Az Almárium vendégeként Oláh Vilmos, Liszt-díjas hegedűművész az esemény részleteiről mesélt.

Szólistaként négy földrészen játszott, a világ legnagyobb hangversenytermeiben és koncerthelyszínein lépett színpadra, számos nemzeti és szakmai kitüntetése van, 2018-ban a The Violin Alone című filmmel Emmy-díjas lett. Oláh magabiztosan mozog a kortárs zenében is, és nagy tisztelettel emlékezik az elődökre. Idén hatvan éve, hogy az általa nagyra tartott szerző, Lajtha László elhunyt, az évforduló alkalmából január 19-én emlékkoncertet szerveznek. Oláh Vilmos 2010-ben vehette át a kiváló zeneszerzőről és népzenekutatóról elnevezett díjat. Lajtha szellemi örökségéről az Almárium vendégeként mesélt a hegedűművész.

„Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán és Lajtha László is ugyanazt keresték: azt a tiszta forrást, amiből a magyar népzene táplálkozik. Visszamentek a falvakba, ahol még érintetlenül megmaradtak ezek az örökségek. Az a fajta hangszeres népzenei lejegyzés, amit Lajtha készített a vonósnégyesében, egyedülálló és példaértékű. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezzel kiemelkedik kortársai közül” emelte ki Oláh Vilmos a Duna műsorában, aki maga is fellép majd a hangversenyen, Igaz Andrea hegedűművész, Nagy Enikő brácsaművész és Kiss-Domonkos Judit gordonkaművész társaságában. Oláh Vilmos hozzátette, hogy a Lajtha László emlékkoncert szünetében átadják a 2023. évi Lajtha-díjat. A hegedűművész a magyar nép- és kortárs zene kincseinek közvetítésében kiemelkedőnek tartja a Bartók Rádió munkáját.

Lajtha László emlékkoncert és díjátadó – január 19-én a Zeneakadémia Solti György Kamarateremében!

Kapcsolódó