A Dal 2023 – Vár az élő show színpada!

Tovább bővülhet az „Év Dala 2023” címre pályázók köre! A Duna showműsorába meghosszabbított határidővel, január 22-ig lehet jelentkezni. Tavasszal a legújabb magyar dalokkal és különleges zenei koncepcióval tér vissza az ország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye.

Újabb lehetőség nyílik meg azok előtt, akik az „Év Dala 2023” elismerésre pályáznak. Idén is 40 produkció mutatkozhat be a heteken át tartó televíziós show-ban, amelybe meghosszabbított határidővel, január 22-ig lehet jelentkezni. A fellépőkre izgalmas kihívás vár, hiszen a versenydalok élőben hangoznak el, és míg az elődöntőben akusztikus hangszerelésben, a döntőben már szimfonikus feldolgozásban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében mérettetnek meg. A győztes dal előadója – „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. A szakmai zsűri újra a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.

A műfaji sokszínűséget támogató dalverseny ezúttal is mindenki előtt nyitott. Pályázni legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem, vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében. A további pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül 2023. január 22., vasárnap 22 óráig lehet jelentkezni az online adatlap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

Jelentkezés január 22., vasárnap 22 óráig az adal.hu oldalon!

A Dal 2023 – tavasszal a Dunán!