Hír Archívum

75 éve indult a kultikus kívánságműsor, a Szív küldi szívnek szívesen

Archív felvételekkel, sztárinterjúkkal és a közönség kedvenc dalaival ünnepli január 5-én a Dankó Rádió a legendás műsort, amely több mint hét évtizede a rádióhallgatók kedvence.

Az először 1948-ban bemutatott kívánságműsor, a Szív küldi szívnek szívesen az egykori Magyar Rádió népszerű programjai közé tartozott. Jelképes összegért családtagok, szerelmespárok, barátok – az éter hullámain át – jókívánságokon túl zeneszámmal kedveskedhettek egymásnak. Az Irodalmi osztály a legszebb magyar és világirodalmi költeményeket élvonalbeli színészek tolmácsolásában magnóra vette, így 1955-ben már elegendő vers állt rendelkezésre, ekkor a hallgatók már ezekből is válogathattak. Ennek ellenére a megrendelők továbbra is főként nótákat kértek, és csak ritkábban döntöttek lírai művek mellett.

A műsor jelenleg a magyar zene rádióján, a Dankó Rádión fut nagy sikerrel, immár díjmentes formában. A jeles évfordulóra emlékezve január 5-én 14 és 17 óra között azokból a sztárinterjúkból adnak válogatást, amelyek 20 évvel ezelőtt, a műsor 55. születésnapján hangzottak el. Mások mellett megszólal Aradszky László, Komár László, Koós János, Korda György, Kovács Kati és Sztevanovity Zorán is, akik a kívánságműsorok szerepét méltatják karrierjük alakulásában. Emellett a műsor jelenlegi hallgatói is elmondják, miért fontos nekik a műsor.

A Szív küldi szívnek szívesen adásai kezdetben 40 perc hosszúak voltak, ma már napi három órában hallhatók a Dankó Rádióban. A műsorvezető, Gaál Zoltán a kívánságokat e-mailben a dankoradio@mtva.hu címen, a csatorna hivatalos közösségi médiaoldalán, levélben a 1037 Budapest, Kunigunda útja 64. címre, vagy telefonon, a +36-1-759-6071-es számon várja.

Szív küldi szívnek szívesen – mindennap délután 2 és 5 óra között a Dankó Rádióban!

Kapcsolódó