Andrea Lane nyerte a Petőfi Rádió országos mixversenyét

A Szelektrik DJ-verseny három dobogós helyezettjét a STRAND fesztiválon jelentették be.
 

A Petőfi Rádió tavasszal meghirdetett Szelektrik elektronikus zenei versenyére nagy érdeklődés mutatkozott: közel 300 mixet küldtek be a feltörekvő DJ-k és zenei producerek. A tíz legjobb versenyző élő adásban is bizonyíthatta, mit tud. A versenybírák az eredményhirdetést stílusos környezetben tették: augusztus 18-án, a STRAND fesztivál nyitónapján hozták nyilvánosságra, hogy a jelentkezők közül melyik három bizonyult a legeredményesebbnek.

A zsűri döntése alapján a harmadik helyen a 26 éves drum&bass műfajban tevékenykedő pszichológus, Huszár Péter, Hussar végzett. Második lett a 14 éves kora óta mixelő DJ, Matt Klear. A Szelektrik DJ-verseny győztese a felvidéki születésű DJ és producer, Andrea Lane lett.

A dobogós helyezettek a zenekészítéshez kapcsolódó értékes tárgynyereményekkel gazdagodhattak, a Petőfi Rádió pedig egy meglepetés díjjal is előállt. Az eredeti kiírás szerint csak az első helyezett nyereménye lett volna, hogy egy éven át a Petőfi Elektrik rezidenseként mixeljen a rádióban, azonban a szervezők mind egyetértettek abban, hogy érdemei alapján a második helyen végző versenyző is megkaphatja ezt a lehetőséget.

„A mezőny annyira erős volt, hogy eleve nehéz volt összerakni a végső sorrendet. Az első két helyezett – bár zeneileg mást képvisel – azonosan magas színvonalú produkciójával és kiemelkedő tehetségével  egyaránt kiérdemelte a rádiós megjelenés lehetőségét”- indokolta a döntést Béli Ádám, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.

Szeptembertől a két legeredményesebb DJ mixei hetente lesznek hallhatók a Petőfi Rádióban: Andrea Lane csütörtök esténként, Matt Klear hétfőnként játszhat majd a Petőfi Elektrikben.

További részletek a díjátadóról a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV adásaiban, valamint a PetőfiLive.hu oldalon!