Örökzöldek, klasszikusok és egy csimpánz – 25 éves az Önök kérték

Évtizedek óta töretlen a népszerűsége a közmédia televíziós kívánságműsorának, az Önök kértéknek, ami 25 évvel ezelőtt indult újra, ma pedig már minden hétköznap látható a Dunán. A műsor állandó háziasszonyával és egy archív felvétellel idéztük vissza a nagy pillanatot, amikor újra képernyőre került az Önök kérték, amelyben még egy csimpánz is szerepelt.

Egy fülbemászó dallammal és egy mára ismerős arccal indult újra 25 évvel ezelőtt, húsvétkor a közmédia emblematikus kívánságműsora, az Önök kérték. A kéréseket töretlen lelkesedéssel teljesíti 2022-ben is az állandó műsorvezető, Bényi Ildikó, hogy az örökzöld és a mai slágerekkel, ikonikus kabarérészletekkel, nótákkal vagy éppen prózai művekkel örömet szerezhessen a Duna nézőinek. A tévést a megújult adásban 1997 húsvétján láthatta először a közönség, akinek gyermekkori álma teljesült azzal, hogy olyan legenda után vezethette a népszerű műsort, mint Tamási Eszter. Bényi Ildikó úgy emlékezett vissza az első adásnapra, mint élete meghatározó pillanatára, és azt is elárulta, miért került be a debütáló részbe egy felvétel Misiről, a csimpánzról.

„Ennek történetét én is csak hallomásból tudom. Misi majmot, aki egy állatlélektani kísérlet főszereplője volt, állítólag az egész ország ismerte és szerette. Ezért döntöttek úgy, hogy sorsolja ki ő az első nézőt, akinek a kívánsága teljesülhet az Önök kértékben. Ez a kedves néző egy kislány volt, akit a szülei be is kísértek a stúdióba, hogy beszélgessen Tamási Eszterrel, és hogy elmondja mit is szeretne látni. Akkor a Mézga család című rajzfilm zenéjét kérte. 26 évvel később, 1997-ben, a műsor újraindulásakor pedig – immár ötgyermekes édesanyaként – a családdal együtt a Honfoglalás főcímzenéjét szerették volna hallani” – osztotta meg a jubileum kapcsán emlékeit Bényi Ildikó a különleges esetről.

 

Az Önök kérték fontos jelentőséggel bír a hazai televíziózásban, hiszen nemcsak szórakoztat, hanem össze is köti a különböző generációkat, valamint a diaszpórában élő magyarságot. Az elmúlt 25 évben megannyi családi pillanatot tett még emlékezetesebbé egy-egy kívánság teljesítésével, de nem ritka alkalom, hogy a nézők legféltettebb titkaikat osztják meg a műsorban, a leveles ládában landoltak szerelmi vallomások akár 50 év elteltével, de küldtek már a börtönből is bocsánatkérő levelet. A pandémia idején pedig kapocs volt az egymástól elszakított családok között. A műsor továbbá azért is fontos, mert az évtizedek óta gyarapodó, magyar kulturális tartalmak első számú megjelenítője a médiában. Bényi Ildikó szerint a kívánságok teljesítésén túl kulturális, edukációs küldetésük is van, hogy a remekműveket a felnövekvő generációk is megismerhessék.

„Rengeteg kincset őriz az archívumunk, és mi igyekszünk is minél több értékes felvételt megmutatni közülük többek között azzal a nem titkolt céllal, hogy a mai népszerű előadók mellett az egykori nagy művészeket megismertessük az újabb és újabb generációkkal. Kivételes a helyzetünk, mert ehhez minden rendelkezésünkre áll. Ráadásul minden műfajban: sláger, nóta, operett, opera, vers, kabaréjelenet” – emlékeztetett az Önök kérték műsorvezetője, hozzátéve, hogy vendégeik között a magyar művészvilág színe-java megfordult, Marton Éva köszönőlevelet írt nekik az interjúért, Somló Tamás, Böröndi Tamás és Tahi-Tóth László az utolsó interjúját náluk adta. A műsort többen követik a művészvilágból, mások mellett a Korda házaspár, Kalmár Magda és Pitti Kati is elmondta, hogy rendszeresen nézik, és úgy vélik, igazi presztízs bekerülni a műsorba, akár bejátszott előadóként, akár vendégként.

A műsort negyed évszázad után is nagy érdeklődés kíséri itthon és az Amerikai Egyesült Államoktól egészen Ausztráliáig, ezért idén már nemcsak heti egy alkalommal, hanem minden hétköznap délután 15:25-től várja a nézőket a Duna képernyője elé, az adásokat pedig rendszeresen megismétli a Duna World 18:30-tól.

Önök kérték – minden hétköznap 15:25-től Bényi Ildikóval a Dunán!