Hír Archívum

Az évszázados lengyel-magyar barátság előtt tiszteleg műsoraival a közmédia

A magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává. A két nép a történelem során már többször bizonyította, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. Ezt a példaértékű, egészen az Árpád-korig visszavezethető nemzetközi köteléket ünnepli e napon a közmédia műsoraival.

A lengyel-magyar barátság napjához kapcsolódva tűzi műsorára a Duna március 23-án este a „Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek…” című 2017-es magyar dokumentumfilmet, amely bemutatja, miként segített hazánk a II. világháború viszontagságai elől ide menekülő lengyeleknek. Mikor 1939 szeptemberében megnyílt Magyarország határa több mint 100 ezer lengyel katona és civil érkezett hazánkba. A magyar nemzet ekkor nemcsak az étkezést és a szállást oldotta meg pillanatokon belül, hanem a szükséges egészségügyi ellátást is. A szerdán 22:55-kor kezdődő filmet egy lengyel játékfilm követi Vakvilágban címmel. Az optimizmus és életszeretet filmje valós történet alapján készült. Főszerepében Kacper a remek tanár áll. Diákjai imádják és ő is mindent megtesz értük, hogy felkészüljenek az érettségire. Pedig Kacper nehéz időket él át. Édesanyja halála után kiderül, hogy a férfi folyamatosan veszíti el a látását. Mivel számára a tanári munka jelent mindent, szeretné azt megtartani. Nem szól senkinek betegségéről, és tovább folytatja a tanítást. Romló állapota miatt azonban mégis segítséget kell kérnie, így a legjobb barátjához fordul. Bár a látása rohamosan romlik, a benne rejlő és belülről fakadó szabadságot és optimizmust még ez a súlyos fogyatékosság sem képes korlátozni.

Az M5 kulturális csatorna a Fréderic című 2018-as alkotással köszönti a lengyel-magyar barátság napját. A Chopin első párizsi éveit bemutató film 21:35-kor kezdődik. Két párhuzamos történet fut egymás mellett: az egyikben a címszereplő, a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Frédéric Chopin történetét, míg a másikban Adela Singer lengyel zongorista életének fontos pillanatát jelenítik meg az alkotók. Adela Singer karrierjének egy sorsfordító állomásán megfutamodik, nem bízik eléggé önmagában. Csakúgy, mint egykoron Chopin, aki kísérő és támogató nélkül indult el Párizsba, hogy zongorajátékával és csodálatos dallamaival meghódítsa a zenei világ akkori fővárosát. Chopin más, mint kortársai, saját útját járja. Liszt Ferenc csodálja lengyel barátja tehetségét, és megpróbálja türelemre inteni saját érdekében. Ám a hideg manzárdlakás, a kolerajárvány és a vérrel levert lengyel szabadságharc egyre depressziósabbá teszik a lengyel művészt. Zenéje azonban utat tör magának a szalonokba, és a zseniális zeneszerző pályája lassan elkezd felfelé ívelni.

A csatorna kulturális magazinműsora, a Librettó március 22-én foglalkozik a lengyel-magyar barátság napján nyíló kiállítással. A stúdióban Joanna Urbańska, a Lengyel Intézet igazgatója beszél a Lengyel-magyar párbeszéd címmel nyíló tárlatról. A Magyarországon élő Ferenczy Noémi-, és Aranyrajzszög-díjas lengyel grafikusművész, Krzysztof Ducki plakátsorozatából álló kiállítás a második világháború idején a magyarországi lengyel menekültek megsegítésében érdemeket szerzett történelmi személyeknek állít emléket. Március 23-án pedig Zsille Gábor József Attila-díjas és Térey János-ösztöndíjas költő, műfordító, publicista érkezik a Librettóba, amelyből megtudhatják a nézők, miként lett az Arany János költészetéért rajongó fiatalemberből a Lengyel Köztársaság Lovagkeresztjének kitüntetettje.

A lengyel-magyar barátság napján hallgatói véleményére kíváncsi a Kossuth Rádió. A Jó napot, Magyarország! című műsorban mondhatják el, hogy szerintük létezik-e barátság nemzetek között. A lengyel-magyar barátsággal a rádió vasárnap 8:30-kor kezdődő V4 című műsora részletesen is foglalkozik.

Lengyel-magyar barátság napja március 23-án a közmédián.

Kapcsolódó