Hír Archívum

Visszavonulását tervezi Nemcsák Károly

A színpadnak nem int búcsút, de tervei szerint igazgatóként ciklusa végén visszavonul Nemcsák Károly. A Jászai Mari-díjas színművész, a József Attila Színház igazgatója erről a Librettóban beszélt. A riportból a nézők megismerhették egy napját is, amelyben a színház mellett a foci is fontos szerepet játszik.

Nemcsák Károly hetente többször is együtt rúgja a bőrt kollégákkal és barátokkal, valamint a színészválogatott tagja már 1981 óta. Kecskés Lilla, az M5 műsorvezetője is épp sportolás közben találkozott vele, majd kísérte végig egy napját, és mutatta meg a Librettó Kulisszatitok című rovatának nézőinek.

A foci után – ami számára szenvedély és egyben feltöltődés – következett a munka, a színház. A nézők betekinthettek a Portugál című vígjáték próbájára, a darabban Nemcsák Károly a kocsmárost alakítja. Próba után várták az igazgatói teendők. A színház épületének bővítését és korszerűsítését tervezik, a részleteket pedig a Librettónak is megmutatta a színigazgató, aki immár harmadik ciklusát tölti a József Attila Színház élén. A délelőtti sport és próba után este előadás várt a színművészre, aki elárulta, a színpadtól sosem lenne képes teljesen elszakadni, a játék számára egyfajta terápia.

„Az életem nagy részét színészként töltöttem. Egykori tanárom, Békés András mindig azt mondta, hogy ez egy hosszútávú pálya, amit az ember halála napjáig tanul. Magamban már eldöntöttem, és remélem, lesz erőm is megtenni, hogy a harmadik ciklusom után visszavonulok, mint igazgató. Ez nem jelenti azt, hogy színészként ne dolgoznék tovább” – árulta el a Librettóban Nemcsák Károly.

A Librettó videója ide kattintva megtekinthető >>

Librettó – hétköznap 18 órától az M5 műsorán!

Kapcsolódó