Hír Archívum

Egy nap a Carson Coma zenekarral a Petőfi Rádióban

Tematikus zenei napot tart a Petőfi Rádió március 11-én. A hét utolsó munkanapján reggeltől estig a népszerű alternatív rockzenekar, a Carson Coma dalaié lesz a főszerep a zenei kínálatban. A hallgatóknak ezen felül élő, akusztikus stúdiókoncerttel és nyereményjátékkal is készülnek.

Petőfi Rádió újabb magyar zenekarnak szentel egy teljes, tematikus zenei napot. Szlogenjével összhangban ismét bizonyítja, hogy zenében első: a Carson Coma harmadik nagylemeze, a Digitális/Analóg elsőként itt mutatkozhat be. Az album különlegessége, hogy ez a Fonogram-díjas zenekar legelső, teljes egészében magyar nyelvű korongja, de a Pók és a Kék Hullám Kemping című slágereket jegyző, kísérletező anyag egyben új arcát is megmutatja az együttesnek.

A fiatal zenészek este 8 órától élő, akusztikus stúdiókoncertet adnak az A38 Hajóról a megjelenés napján a Petőfi Rádió stúdiójából, a Mezgerélő című esti műsorban, amelyet élőben is lehet majd követni a rádió hivatalos közösségi oldalain.

A tematikus napon limitált kiadású ajándékcsomagot is nyerhetnek a szerencsések a már jól ismert, Az óra dala játékkal. Március 11-én, pénteken, minden órában elhangzik majd egy-egy Carson Coma dal, melynek a címét kell elküldeniük a hallgatóknak SMS-ben a 06/30-30-30-380-as számra. A leggyorsabb megfejtőt visszahívják, és ha tudja a Petőfi Rádió szlogenjét – Zenében első! –, akkor nyer.

Carson Coma-nap – március 11-én, pénteken a Petőfi Rádióban!

Kapcsolódó