Szétszakított családok drámáit ismerhették meg a rendkívüli Jónak lenni jó! műsorban

Vasárnap este ért véget az orosz-ukrán konfliktus miatt bajbajutottak támogatására indított rendkívüli Jónak lenni jó! – Magyarország összefog című műsor. A közmédia ebben egy héten keresztül minden este bemutatta a háború elől menekülő embereknek önzetlenül segítő szervezeteket, önkormányzatokat, civileket, ugyanakkor a szétszakított családok drámáját is láthatták a nézők.

A közmédia kiemelten fontosnak tartja, hogy teret adjon azoknak a kezdeményezéseknek, melyek a nehéz élethelyzetbe került embereket segítik, ezért indult el a karitatív műsor, amely a Híd Kárpátaljáért programot támogatta. Az egész ország összefogott, szállást, ruhát, ágyneműt, élelmet gyűjtöttek pillanatok alatt. A műsor bemutatta, miként siettek a jó szándékú emberek a bajbajutottak megsegítésére, ugyanakkor a menekülők drámáját, személyes történeteit is láthatták a nézők.

Családok életét rombolta szét a háború, bőröndbe pakolták életüket és hagyták el a háború sújtotta Ukrajnát, nem tudva, lesz-e valaha hova hazamenniük. Az ő megrázó történeteiket is megismerhették a műsorban. Láthatták például, az anyát, aki gyermeke biztonsága érdekében úgy döntött, elmenekülnek az országból, nehogy elvigyék fiát harcolni, még úgy is, hogy idős édesanyja otthon maradt. Vagy egy másik anyát, aki zokogva mesélte, vasárnap még pihentek, mára pedig a menekültek között várják sorsuk alakulását. A hatgyerekes család is egy váltóruhát bepakolva indult Magyarországra, otthon hagyva a barátokat, a szülőföldet.

A műsorban a nézők megismerhették a 14 hónapos magyar kislány, Luca és a 10 éves ukrán kisfiú, Dávid történetét is. Luca kismedencei daganattal küzd, míg Dávid meg is vakulhat, ha nem műtik meg. A két súlyosan beteg kisgyermek gyógyíttatása a Jónak lenni jó!, a munkácsi és magyarországi orvosok, mentősök rendkívüli összefogásának köszönhetően valósul meg. Az ő sorsukat a továbbiakban is figyelemmel kíséri a műsor.

Bár a jótékonysági műsor vasárnap lezárult, az adománygyűjtés nem ért véget. Az ukrajnai menekültek javára továbbra is várják a felajánlásokat, a 1357-es szám tárcsázásával vagy az erre a számra küldött sms-el 500 forinttal tudja támogatni a háború elől menekülőket, pénzt a 1711711-22222222 számlaszámra lehet utalni. Minden segélyszervezet részt vesz a segítségnyújtásban, a szervezetek weboldalán, valamint a https://mediaklikk.hu/cikk/2022/02/28/hid-karpataljaert-on-is-segithet/ oldalon tájékozódhatnak a segíteni szándékozók.

A közmédia továbbra is beszámol csatornáin a segélyszervezetek tevékenységéről, arról, miként tudják továbbra is támogatni a menekülteket.