Hallgatók tucatjai mesélték el házasságuk történetét a Kossuth Rádióban

Eljegyzés verssel, szívalakú tortával vagy éppen párizsis zsemlével - a 15. Házasság Hete alkalmából különleges történeteket gyűjtött hallgatóitól a Kossuth Rádió. A felhívás népszerűségét mutatja, hogy az összes jelentkezést nem is tudták adásba szerkeszteni.

Mesébe illő, romantikus, megható vagy éppen vidám történeteket meséltek a Kossuth Rádió hallgatói a Házasság Hete programsorozat apropóján. A Kossuth Rádió február 7-20. között várta az olyan üzeneteket, melyben a hallgatók elmesélhették, milyen emlékeket őriznek megismerkedésükről, eljegyzésükről vagy az esküvőjükről. A telefonálók az ország valamennyi pontjáról jelentkeztek, nem ritkán 30-40-50 házasságban eltöltött évvel a hátuk mögött.

A történetek között előfordult humoros, amelyben a násznép átverésnek hitte az április 1-jére kitűzött esküvőt, de klasszikus, hősszerelmes is, amelyben a vőlegény verset írt és egy szívalakú tortát is vásárolt, amelyen egy marcipánfigura tartotta a kezében az eljegyzési gyűrűt. Akadt néhány spontán, mégis romantikus kézfogó is, mint annak a párnak története, amelyben a váci Duna-parton nyújtotta át a munka után vásárolt gyűrűt a 21 éves vőlegény a 17 éves menyasszonynak, majd rögtönzött, párizsis zsömlés eljegyzési ebédet tartottak.

A legjobb történeteket beküldő házaspárokat a Kossuth Rádió díjazza is majd: a Rádiókabaré felvételére, a Thália Színházba szóló páros belépőjeggyel jutalmazza őket.