Egyéb

Szilágyi Áron kapta a Közmédia Év Embere Díjat

Hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként idén Szilágyi Áron vehette át a Közmédia Év Embere Díjat. Az olimpiai-, világ és Európa bajnok idén jószolgálati nagykövetként segítette a Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányt.
 

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által 2020-ban hagyományteremtő céllal létrehozott, Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan személynek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre és nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire.

„A közmédia feladata az értékteremtés, a közös értékeink megtartása, ezzel a nemzeti, közösségi összetartozás erősítése” – hangsúlyozta az MTVA vezérigazgatója. Papp Dániel emlékeztetett, hogy minden év végéhez közeledve fontos áttekinteni, melyek azok a történések, amelyek gazdagították a világ magyarságát, és kik azok a kivételes személyek, akik hivatásukkal és emberségükkel egyaránt hozzátesznek a közszolgálathoz. Hozzátette: ezekre hívja fel a figyelmet ez a díj, amely idén is méltó helyre kerül.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a Közmédia Év Embere díjnak idén különös jelentősége van, hiszen Szilágyi Áron eredményei és az általa képviselt értékek arra ösztönözhetik a fiatalokat, hogy válasszanak bármilyen sportot, érdemes célokat kitűzni és kitartóan küzdeni azok eléréséért.

Szilágyi Áron – a világon elsőként – három egymást követő Olimpián nyert aranyérmet férfi kard egyéni versenyszámban. Eddigi eredményeit 2021-ben Áder János államfő Magyar Érdemrend nagykeresztjével ismerte el. Bevallása szerint örömmel csatlakozik jótékonysági kezdeményezésekhez, hogy felhívja a figyelmet az összefogás, a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére. A közmédia Jónak lenni jó! kampányát 2021-ben jószolgálati nagykövetként segítette. Mint mondta: élsportolóként a közösség építő része szeretne lenni.

A Közmédia Év Embere Díj odaítélése után Szilágyi Áron azt mondta: mindent, amit az életében elért – közte ezt az elismerést is – az őt körülvevő embereknek köszönheti, a családjának, barátainak, mestereinek, felkészítőinek, mert a körülötte dolgozó csapat minden egyes tagja kell a győzelmekhez. Szilágyi Áron úgy fogalmazott: a közösség ereje viszi előre és jelenti a motivációt a mindennapokban.

Az idén második alkalommal odaítélt a Közmédia Év Embere díjat először, 2020-ban Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója vehette át.

Kapcsolódó