Külhoni találkozások 2021 - Kós Károly Televíziós és Rádiós Szemle

2018-ban rendezte meg a Kós Károly Testület az első Külhoni Tudósítói Találkozót és Filmszemlét, a délvidéki Palicson. A Szemlét a járványhelyzet 2020-ban az online térbe száműzte, így idén is a képernyők előtt folytatjuk a tudósítói találkozó Televíziós és Rádiós Szemléjének hagyományát.

Szemlére a pályázati lehetőséget, a Kárpát-medencei tudósítói hálózat tagjai részére hirdettük meg. A külhoni műhelyek több ezer tudósítással járulnak hozzá a közmédia műsoraihoz, de ezekben a műhelyekben, önálló filmes alkotások is (portrék, magazinok, dokumentumfilmek) készülnek.

A Televíziós és Rádiós Szemlére, a szervezők olyan pályaműveket vártak a különböző kategóriában, amelyek 2020. augusztus 1-je után készültek, és a külhoni magyarság életét, mindennapjait mutatták be.

Összesen 50 pályamű érkezett – TV dokumentumfilm, TV rövidfilm és Rádiós alkotás kategóriában – amelyekből a Filmszemle zsűrije választotta ki a legjobbakat. A zsűri elnöke Pálffy István a Duna Médiaszolgáltató televíziós médiaszolgáltatási igazgatója. A zsűri tagjai Medveczky Balázs az MTVA delegáltja, a Duna televíziós csatorna igazgatója, Havasi János a Duna Médiaszolgáltató rádiós médiaszolgáltatási igazgatója, Ambrus Attila Kós Károly Testületi tag, Mohácsi Huba a Pannon RTV műsorigazgató-helyettese.

A díjátadóról készült felvételt, valamint a díjazott alkotásokat itt megnézhetik, meghallgathatják.

 

TV dokumentumfilm

1. díj: Otthon, otthon

Készítette: Aves-media, Székelyudvarhely
Alkotó(k): Nagy Anikó-Mária, Szabó Attila

2. díj: Lángolj és világíts

Készítette: Video Pontes stúdió, Kolozsvár
Rendező: Maksay Ágnes
Operatőr: Filep Farkas
Kamera-B: László Loránd
Hangmérnök: Wahl Frigyes
Dramaturg: Szántai János

3. díj: Történelem a Maros sodrásában

Készítette: Fundatia Rex Video, Gyergyószentmiklós
Alkotó(k): Zsigmond Attila, Siklódy Ferenc

Különdíj: Csantavéri világítótorony

Készítette: PANNÓNIA ALAPÍTVÁNY-Pannon RTV, Szabadka
Szerkesztő-rendező: Kozma Zoltán
Operatőr: Huszár Dániel, Csipak Edvin, Szarapka Szabolcs
Vágó: Đorđe Zuković
Grafika: Miskolci Rolland, Guci Dávid

 

TV rövidfilm

1. díj: Fától fáig

Készítette: Tiszta beszéd SRL., Jud. Harghita, Romania
Alkotó(k): Magyari Tekla, Simó Csaba

2. díj: Bakancslista

Készítette: TV21 Ungvár
Alkotó(k): Debreceni Kamilla, Balla Béla

3. díj: végRENDELET

Készítette: einsteindesignstudio
Alkotó(k): Tomojka Tünde, Tomojka Vojtko Béla

Különdíj: Testvérek között

Készítette: EPI INFO Company Kft- Csíkszereda
Szerkesztő-rendező: Csúcs Mária
Operatőr: Csúcs Endre
Operatőr-vágó: Csúcs Péter

Rádió

1. díj: ESÉLYTADÓK

Hallgassa meg!

Készítette: IVÁNCSIK ATTILA, KÁRPÁTALJA, UNGVÁR
Alkotó(k): NYíRI KATA

2. díj: Egy vérből vagyunk – jótékonysági futás a Magyarfülpösi Szórványkollégiumért

Hallgassa meg!

Készítette: MTVA
Alkotó(k): Erdei Edit-Zsuzsánna

3. díj: Fekete Március emlékmű Marosszentgyörgyön

Hallgassa meg!

Készítette: MTVA
Alkotó(k): Erdei Edit-Zsuzsánna

Különdíj: Farsangtemetés Alsósófalván

Hallgassa meg!

Készítette: Székelyföldi Stúdió, Székelyudvarhely
Alkotó(k): Geréb Krisztina