Rozmaring kunyhó - Klip készült Nagymama dalához

„Úgy szeretlek, mint mák a gubát, a mákos gubán, a gubát a mákon, a mákon a gubát”. Nem véletlen, ha valakinek ismerős ez a kis rigmus, netán már a dallam is ott motoszkál a fejében, hiszen ezek a sorok a Nagymama dalában hallhatók, amely a Rozmaring kunyhó első részében csendült fel szombaton az M2 Gyerekcsatornán. A fülbemászó dalocska, amelynek szerzője és előadója Szabó Balázs, már klip formájában is elérhető.

Szombaton debütált az M2 Gyerekcsatornán a Rozmaring kunyhó című bábsorozat, amelyben Napraforgóval és az öt guba közül kettővel már megismerkedhettetek. Ebben a részben hallható a Nagymama dala. A kis gubák nagy kedvence nagyi régi lemezjátszóján hangzik fel az első részben. „Becsempésztünk engem is a felvételekbe. Ez már csak azért is jó érzés, mert egy kicsit én is beköltözöm a Rozmaring kunyhóba” – mondta Szabó Balázs, aki nemcsak az új sorozat zeneszerzőjeként, hanem egyes zenei betétek előadójaként, közreműködőjeként is felbukkan a Rozmaring kunyhóban.

A Nagymama dala, amely klipként is elérhető már, nem az utolsó a Rozmaring kunyhót kísérő dalok sorában.

Ne feledjétek, a Rozmaring kunyhó szombaton 18 órától folytatódik az M2 Gyerekcsatornán, amelyben Mályva és Kele mellett felbukkan egy harmadik guba is…

Rozmaring kunyhó – szombatonként 18 órától, ismétlés vasárnaponként 08.10-kor, valamint péntekenként 19.50-kor az M2 Gyerekcsatornán!