Élőben közvetíti a Bartók Rádió a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjét

Fináléjához érkezett a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny, amely idén már negyedik alkalommal adott lehetőséget a fiatal énekes tehetségeknek a bemutatkozásra. Szeptember 4-én, szombaton kiderül, hogy a rekordszámú, 250 jelentkező közül ki bizonyul a legjobbnak az idei versenyzők közül, a döntő műsorát pedig élőben közvetíti majd a Bartók Rádió.

Egy életre szóló elismeréssel és jelentős pénznyereménnyel – a verseny összdíjazása 70 ezer euró – lehetnek gazdagabbak azok az énekművész tehetségek, akik a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fináléjának legjobbjai lesznek. Szeptember első szombatján a Zeneakadémia Nagytermének pódiumára lépnek a döntősök, hogy a világ legnagyobb operaénekesei, művésztanárai és impresszáriói előtt mutassák meg tehetségüket. A pazarnak ígérkező zenei élményben azonban nemcsak a helyszíni résztvevők gazdagodhatnak, hanem a Bartók Rádió hallgatói is részesülhetnek benne az éteren keresztül. Aki kíváncsi, hogy kikből válhatnak az elkövetkező évek nemzetközi operaéletének főszereplői, az kísérje figyelemmel a közmédia rádiócsatornáján a döntőt, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetít 2021. szeptember 4-én, szombaton este 6 órától.

Marton Éva Nemzetközi Énekverseny szeptember 4-én, élőben a Bartók Rádióban!