Mennyire lenne veszélyes az emberek számára, ha ma is élnének dinoszauruszok?

A tudományos-fantasztikus- vagy kalandfilmekben filmekben gyakran idézik meg a technológia segítségével a különböző őslényeket. De mi történne, ha a Jurassic Park valósággá válna, ember és dinoszaurusz egy időpillanatban létezne? Az M5 Multiverzum legutóbbi adásában ezt a szürreális helyzetet modellezte a szakértő.

A veszélyes állatokkal a legtöbben csak állatkertekben találkozhatunk, az igazán nagy fenyegetést jelentő csúcsragadozók, mint amilyenek a dinoszauruszok egy része volt – szerencsére – ma már csak a filmvásznon tűnnek fel. Az M5 Multiverzum című műsorának vasárnapi adásában azonban egy gondolatkísérlet erejéig arról beszélt Ősi Attila paleontológus, hogy mekkora veszedelmet jelentene az emberiségre, ha ma is gigantikus őshüllők között léteznénk.

„Egy olyan csúcsragadozó, mint amilyen az 50 millió évvel ezelőtt élt Giganotoszaurusz, egész biztosan keresztbe lenyelt volna bennünket, ha éppen éhes és ott állunk előtte. De a 2-3 méteres kisebb testű, raptorszerű dinoszauruszok is veszélyesek lehetnének az emberre, főképp amiatt, hogy ezek sokszor csapatba verődve vadásznak” – fogalmazott az őslényszakértő.

A paleontológus hozzátette, hogy egy állat veszélyességet többféle módon mérik a szakemberek. Nem feltétlenül csak a ragadozó mérete, hanem a harapásának ereje is meghatározhatja azt. A különböző biomechanikai vizsgálatok kimutatták, hogy egy Tyrannosaurus rex harapása összehasonlíthatatlanul erősebb volt, mint például a ma élő bordás krokodilé – derült ki az Multiverzum összefoglalójából.

További részletek és más tudományos érdekességek a Multiverzum legutóbbi adásában.

Multiverzum – a tudomány határtalan – minden vasárnap 17.20-tól az M5 műsorán!

A Multiverzum korábbi adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a MédiaKlikk weboldalán.