Csak A Dal 2021-ben: formabontó Karthago produkció

Szombaton ismét a hazai zenei élet nagyjai lépnek fel A Dal 2021 harmadik válogatójának extra produkciójában. A dalválasztó műsor 10. évada bővelkedik a különlegességekben és a szenzációs összeállításokban. Nem lesz ez másként a következő adásban sem, amelyben a legendás Karthago rockzenekar – rendhagyó módon – vendégfellépővel lép színpadra.

A több mint 40 éve változatlan formációval zenélő együttes Vastag Csabával énekel majd a jubileumi műsorban. A Duna Televízió nézői egyedülálló élő show-nak lehetnek szem- és fültanúi február 13-án 19.35-től, amelynek során az is kiderül, hogy a 10 versenyző dalból melyik 5 jut tovább az elődöntőbe.

A műsorral kapcsolatos kulisszatitkokért és exkluzív interjúkért érdemes az M2 Petőfi TV-re kapcsolni közvetlenül A Dal 2021 adása után. A Dal Kulisszában 21.50-től az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint számtalan érdekességgel szolgálnak majd a produkciókról.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán!