Az ítész és a tavalyi döntős A Dal 2021 színpadán: In Memoriam Bergendy

Páratlan módon emlékeznek meg a tavaly elhunyt Bergendy Istvánról A Dal 10. évadának első élő show-jában. Szombaton Vincze Lilla és Ember Márk előadásában a Liszt Ferenc-díjas zenész slágereiből hallhatnak összeállítást a dalválasztó nézői.
 

Medveczky Balázs, A Dal 2021-nek otthont adó Duna Televízió csatornaigazgatója a műsorelem jelentőségéről akképpen fogalmazott, hogy „Magyarország egyetlen dalversenyének a szerzemények adják az esszenciáját. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a hazai zenei élet legendás zeneszerzőjének munkássága előtt tisztelegjünk.”

A jubileumi műsor zsűritagjának és A Dal 2020 döntősének közös produkciójában ismerős örökzöldek csendülnek fel, ezzel visszaidézve az énekes emlékét, hiszen „A Dal nemcsak az újról szól, hanem azokról a nagy mesterekről és példaképekről is, akik valamennyi generáció számára óriási értéket jelentenek” – vélekedik Vincze Lilla. Az eMeRTon-díjas énekesnő elárulta, hogy a fellépést több okból is felemelőnek tartja: „Bergendy Istvánhoz személyes kötődésem van: 1986-ban az Interpop Fesztiválon ő volt az első, aki gratulált nekem. Emellett egy olyan tehetséggel énekelhetek, aki már bizonyított ezen a színpadon.” A tavalyi döntős vendégfellépőként való visszatérése még különlegesebbé teszi az első adást. Ember Márk 2020-ban Tovább című szerzeményével a döntőig menetelt, a zsűri szavazatai alapján bekerült a legjobb 4 produkció közé. „Versenyzőként nagyon izgultam, most még jobban – kezdte nevetve a fiatal zenész – főleg, hogy Vincze Lilla partnere lehetek, aki előző évben még az ítészem volt. Ez egy őrülten jó érzés és megtiszteltetés, amit A Dalnak köszönhetek, ezért is tanácsolom a mostani mezőnynek, hogy bátran mutassák meg önmagukat és a zenéjüket az országnak, mert ez egy csodálatos lehetőség. Én megerősítést kaptam abban, hogy dolgom van a zenével és a dalszerzéssel.”

A Dal 2021 – január 30-tól hét héten át szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.