Rókusfalvy Lili visszatér a képernyőre

A közmédia műsorvezetőjének nemrég született meg kislánya, Panka, így az utóbbi időben az anyaság örömei töltötték ki mindennapjait. Az újév első hónapjában azonban Rókusfalvy Lili energiával telve tér vissza a munkába és január 17-től ismét látható lesz édesapja, Rókusfalvy Pál oldalán a Családi kör című magazinműsorban.
 

Apa és lánya már nagyon várta a közös forgatást, hogy újra együtt keressék a válaszokat meghívott vendégeikkel a családi életet érintő kérdésekre.

–          „Szuper érzés volt visszatérni a Családi körbe! A csapat hihetetlen szeretettel várt és jó volt így is családi körben lenni. Apával is nagyon hiányzott már a közös munka: ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Jó érzés volt, hogy neki is hiányoztam arról a kanapéról. A beszélgetések pedig beszippantottak” – kezdte mosolyogva Rókusfalvy Lili, majd hozzátette, hogy forgatás közben azért volt, hogy eszébe jutottak a kicsik. – „Az egyik téma a késői gyerekvállalás volt és ott azt hiszem egyszer hangosan fel is sóhajtottam, hogy “jaj de hiányoznak a gyerekeim”:) Ez csak úgy kiszakadt belőlem, mivel most volt az első olyan alkalom, hogy pár órára elszakadtam a picitől. Persze tudtam, hogy jó kezekben van, hiszen az apukája vigyázott rá.”

A Duna Televízió magazinműsora mellett a Petőfi Zenei Díj átadógálájának háziasszonyaként is találkozhatnak a nézők Lilivel január 23-án a Duna Televízió kétórás showműsorában, ahol műsorvezetőtársa ezúttal is Harsányi Levente lesz.

–          „Nagyon várom a Petőfi Zenei Díj átadóját! Hihetetlenül megtisztelő, hogy már harmadik alkalommal lehetek a show egyik műsorvezetője. Fantasztikus érzés, hogy egy ilyen nagyszabású produkcióval térhetek vissza a képernyőre, ahol legendák, és a mai zenei világ legjobbjai lesznek még láthatóak” – fejtette ki Lili, aki már nagyban készül az átadóra: – „Lélekben már hangolódok, hogy nemsokára egy másfajta óriási pörgés fog körülvenni, mint amiben az elmúlt hónapokban részem volt. Ám mindkettőben igazán jól érzem magam!”

Családi kör – vasárnaponként 18.45-től a Duna Televízión
Petőfi Zenei Díj – 2021. január 23-án 19.35-től a Duna Televízión