Karikó Katalin biokémikus kapta az első Közmédia Év Embere Díjat

Hagyományteremtő céllal alapított díjat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA: a Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan személynek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre, nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire. Az idei évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki az egyik COVID-19 elleni oltást.
 

Karikó Katalin szolnoki születésű kutatóbiológus, biokémikus a Szegedi Tudományegyetem biológia szakos hallgatója volt, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytatta PhD-képzését, 1983-ban avatták doktorrá. Az MTA ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. Ezt követően az Egyesült Államokban folytatta pályáját biokémikus kutatóként. Jelenleg a BioNTech cég alelnöke, amely részt vett a koronavírus elleni oltás kifejlesztésében.

 „2020-ban nemcsak a mi életünket határozta meg a járványhelyzet, hanem az egész világét. Korlátok közé kellett szorítani mindennapjainkat, hogy a vírus további terjedését megakadályozzuk, mindeközben folyamatosan emberfeletti teljesítményt nyújtottak a kórházakban dolgozó nővérek és orvosok. Nyáron röppentek fel az első hírek arról, hogy látszik a fény az alagút végén, ugyanis hamarosan lesz vakcina. Ebben nagy szerepe volt egy magyar kutatónak, Karikó Katalinnak. A magyar biokémikus munkássága nagyon nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberiség túljusson a Covid-járványon. Nem is lehetne méltóbb helyen a Közmédia Év Embere Díja 2020-ban, mint a Karikó Katalinnál, aki felfedezésével, munkájával mindannyiunk számára visszaadta a reményt” – méltatta a kitüntetettet Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a díj fontosságáról beszélt és kihangsúlyozta: „A közmédia feladata elsősorban olyan értékálló, értékteremtő produktumok létrehozása, amelyek a nemzeti, közösségi indentitást ápolják, gazdagítják, emellett felhívják a figyelmet a határon belüli, a Kárpát-medence, sőt a világ magyarságának kincseire. A Közmédia Év Embere Díj ilyen értékteremtő vállalkozás. Karikó Katalin biokémikus személyében pedig a világ magyarságának egy nagyon fontos kincsét díjazzuk 2020-ban.”

A Közmédia Év Embere Díjjal kitüntetett Karikó Katalinnal készült portrébeszélgetés január első hetében lesz látható az M5 csatornán.

 

Borítókép: Karikó Katalin pennsylvaniai otthonában (Fotó: Rachel Wisniewski)