Vass István Zoltán az idei Knézy Jenő-díj kitüntetettje

A sportújságírók díját, a Knézy Jenő-díjat – amely a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének állít emléket – Vass István Zoltán MOB-médiadíjas sportriporter vehette át.

„A mi szakmánk titka, hogy percek alatt, nem órák, hanem percek alatt kell, megteremteni azt a légkört, amiben hajlandók velünk szóba állni, és az illető partnerünk hajlandó magát adni…Minden kollégának, fiatal kollégának, aki bekerült a céghez, azt mondtam, hogy az ég szerelmére, ne csak a sportot olvassátok, olvassatok könyveket, érdeklődjetek a világ dolgai iránt…”

 

Nagyjából 1500 futballmérkőzés és hét olimpiai tudósítás van a háta mögött. 1967-ben került a Magyar Rádióba, először a mezőgazdasági rovatban dolgozott, majd 1972-ben került a sportszerkesztőséghez.

Már kisgyerekként sem csak a sport, hanem a nagyvilág vonzotta. Dokumentum és hírműsorokat is előszeretettel készített.

Munkájában a legnagyobb félelme, hogy beskatulyázzák.