Pályák, történetek, példaképek

Az elmúlt évek hagyományát megszakítva, idén jelképesen, televíziós műsor keretén belül adta át a közmédia díjakat a Duna Médiaszolgáltató.

A Duna Médiaszolgáltató által alapított díjakat azok a munkatársak kapják, akik saját területükön kiváló munkájukkal hozzájárulnak a közmédia céljainak megvalósításához. A kitüntetésben részesülők nemcsak az alapelvárásokat teljesítik napi szinten, teljes felelősséggel, hanem hozzáadott értékként maradandót alkotnak, amellyel gyarapítják a sokszínű magyar kultúrát.

A díjak alapításának kettős célja volt, egyrészt emléket állítani a névadóknak, akiknek soha el nem évülő érdemei példát mutatnak, másrészt elismerni a kollégákat, akik áldozatos tevékenységükkel elősegítik, hogy a közmédia betöltse nemzeti és kulturális küldetését. Örökérvényű szükség, hogy minden szakmának meglegyenek a példaképei, akik igazodási pontot jelentenek. A közmédia mindenkori küldetése az értékőrzés és értékteremtés, amely nem valósulna meg a szakma legjei nélkül.

Idén a közmédia díjait összevontan adta át Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. Az online díjkiosztón a legrangosabb szakmai elismeréseket: a Duna-díjat, a Sára-Csoóri Életműdíjat, a Karinthy-gyűrűt, a Knézy Jenő-díjat, a Tőkéczki László-díjat, a Wacha Imre-díjat, a Dohnányi Ernő-díjat, az Egyesy Géza-díjat, valamint a Herczeg Ferenc-díjat adták át.

Az erről készült műsort itt megnézhetik, amennyiben lemaradtak az adásról vagy újranéznék.

 

Alább pedig megtekinthetők a díjazottakkal készült interjúk, munkásságukat bemutató szines összeállítások.

Sára-Csoóri Életműdíjjal egyszerre két személyiségnek, Sára Sándornak és Csoóri Sándornak állítunk emléket. Ezzel az életműdíjjal a kétszeres Balázs Béla-díjas operatőrnek, filmrendezőnek, valamint a kétszeres József Attila-díjas magyar költőnek, esszé- és prózaírónak, a kétszeres Kossuth-díjasoknak, a Duna Televízió meghatározó alakjainak állítunk emléket.

Az idei Sára-Csoóri Életműdíjat Chrudinák Alajos kapta.

 

Egyesy Géza-díjjal a magyar nemzeti hírügynökség megalapítójának, az MTI kiemelkedő szerkesztőjének, és parlamenti tudósítójának állítunk emléket. Ezzel a díjjal két kolléga is díjazásra került.

Az egyik Egyesy Géza-díjat, a legismertebb olasz, Sárközy Júlia külföldi tudósító kapta.

 

A másik Egyesy Géza-díjat M. Bíró Liza belföldi tudósító kapta.

 

Knézy Jenő-díjjal a több mint 30 éven keresztül a Magyar Televízió Sportosztályán dolgozó kollégának, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett életműdíjas főmunkatársunknak állítunk emléket.

A Knézy Jenő-díjat a sportrádiózás meghatározó alakja, Vass István Zoltán kapta.

 

Tőkéczki László-díjjal a Széchenyi-díjas történésznek, egyetemi tanárnak, a Duna Televízió alapító kurátorának és a közmédia számos műsora házigazdájának és közreműködőjének állítunk emléket.

A Tőkéczki László-díjat ezúttal a magyar nyelvművelés kiváló nagymestere, Grétsy László kapta.

 

Wacha Imre-díjjal a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével és Arany Kazinczy-díjjal kitüntetett életműdíjas nyelvésznek állítunk emléket.

Az idei Wacha Imre-díj nyertese, Ulbrichné Vadász Ágnes, a közmédia legendás bemondója, a Montágh Testület elnöke.

 

Dohnányi Ernő-díjjal a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának, Corvin-lánccal és Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerzőnek, karmesternek, zongoraművésznek és pedagógusnak állítunk emléket.

Az idei Dohnányi Ernő-díjat Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester kapta.

 

Herczeg Ferenc-díjjal a magyar írónak, újságírónak, az Új idők című irodalmi hetilap főszerkesztőjének, a Magyar Figyelő című lap szerkesztő-újságírójának, a Petőfi Társaság elnökének, az elegáns hűvös magyar elbeszélő stílusának állítunk emléket.

A Herczeg Ferenc-díj idei díjazottja, Győri Béla újságíró, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának emblematikus alakja.

 

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, Karinthy Frigyes születésének évfordulója alkalmából ítéli oda a közmédia, ami természetesen nem december, de sajnos ennek a díjnak az átadásába is közbeszólt az élet. A díjat a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő teljesítményekért, szerzőknek, előadóknak, a szatirikus és a humoros műfaj kimagasló szereplőinek ítéli oda a közmédia.

Az idei Karinthy-gyűrű díjat Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész húzhatja az ujjára.

 

A Duna Televízió által 2012-ben alapított Duna-díjat minden évben olyan személy vagy szervezet kapja, akire a közmédia az egy nemzetben való gondolkodás ügyének előmozdításában partnerként, segítőtársként tekinthet.

Az idei évben ezt az elismerést, a Kormorán zenekar kapta.