Hír Archívum

A hét jeles napjaihoz kötődő szokások, hagyományok a Dankó Rádió Tudta-e? sorozatában

Amíg régen a népszokások a mindennapok részét képezték és egyfajta rendszert adtak az évnek, addig manapság ezt kezdjük elfelejteni, egyik nap követi a másikat.
 

Ebből az évszázados hagyományból szeretne a Dankó Rádió a hallgatóinak visszacsempészni egy keveset, hogy a hétköznapok szürkeségében is megálljunk kicsit és ránézzünk a naptárra. A Tudta-e? című mindennapi népzenei szótár hétfői adásaiban erre vállalkozik dr. Juhász Katalin, néprajzkutató:

„Amikor tavaly elkezdtem az adásokat szerkeszteni, arra gondoltam, milyen jó lenne hétfőnként öt percet áldozni arra, hogy tudatosítsuk a hallgatókban, hol is tartunk éppen, mi az, ami az elkövetkezendő hetet különlegessé, egyedivé teszi. Ezzel egyfajta ritmust vihetünk a hétköznapokba. Ismerős dolgokról, vagy éppen különleges szokásokról hallhatnak az érdeklődők, s nem mellékesen, olyan – az adott jeles naphoz kapcsolódó – dalok, zenék is terítékre kerülhetnek, amelyek alig ismertek – árulta el dr. Juhász Katalin, a hétfői adások szerkesztője, aki azt is hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben sok hallgató számára különösen fontos lehet ez a színes öt perc.

Ettől az évtől a Tudta-e? sorozat hétfői adásainak, a Halmos Béla program támogatása jóvoltából már videóváltozata is megjelenik a Dankó Rádió Facebook oldalán.

„A videóváltozat elkészítése az én ötletem volt, hogy a hanganyaghoz képeket is társítsunk – mesélte dr. Juhász Katalin, aki arra is kitért, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapnak – „Többezren nézik meg ezeket a videókat. Tudok olyan erdélyi asszonyról, aki minden héten várja a következő részt. A legnézettebb epizód a Zsuzsanna naphoz kapcsolódó volt, amit névnapi köszöntésként is küldözgettek a világhálón. Most a járvány idején pedig sok megkeresés érkezik, hogy digitális tananyagként használnák az egyes epizódokat, és van olyan oktatási intézmény, ahol már a tananyag része lett.”

A következő hetekben a Tudta-e? sorozat hétfői adásaiban szó lesz a Szent György napi hagyományokról, a májusfaállítás szokásáról, aztán következik a Pünkösd, az úrnapi virágszőnyeg, de foglalkoznak majd az esővarázslással, és más, időjáráshoz kapcsolódó hiedelmekkel, szokásokkal is. A hét többi napján pedig a táncházmozgalomról, a magyarság és a nagyvilág sokszínű népzenéjéről tudhatnak meg érdekességeket a Dankó Rádió hallgatói.

A 2017-ben indult Tudta-e? című napi népzenei szótár szerkesztői és műsorvezetői: Dr. Juhász Katalin, Sebő Ferenc, Kiss Ferenc és Novák Péter.

Tudta-e? – népzenei szótár a Dankó Rádióban naponta 9.52-től és 17.52-től

Kapcsolódó