A Piramis első akusztikus koncertje az Akusztik Legendákban

Ahogy az M2 Petőfi TV Akusztik műsorában megszokhattuk, a dallamé és a ritmusé a főszerep – tisztán.
 

Azonban a soron következő nagy múltú zenekar számára ez egy új felállás, ugyanis a jövőre 45 éves Piramis még sosem adott akusztikus koncertet ezelőtt:

„Kihívás ez, hiszen általában nagykoncerteket ad a Piramis” – kezdte Nemcsók János, „Csoki” a zenekar énekese – „Először gondolkodtunk is, hogy fogunk mi akusztikusan játszani. Az alapok természetesen ugyanazok, de más lesz a hangzás: hiszen itt akusztikus basszusgitár és gitár van. A dinamika, úgy gondolom, hogy megmaradt. Nekem tetszik!”

Nemcsók János „Csoki” azt is elárulta, hogy az új hangzáson túl az is kihívást jelentett a zenekarnak, hogy ez alkalommal a dübörgő rockkoncertekhez szokott banda ülve játszik az A38 színpadán: „Furcsa, de az is az, hogy a közönség is ül!”

Miként szólnak tehát a Piramis legnagyobb slágerei, mint például az „Ajándék”, a „Kívánj igazi ünnepet” vagy a „Becsület” akusztikusan? December 8-án 22 órától a Petőfi Rádióban kiderül, majd egy nappal később, december 9-én az M2 Petőfi TV-n a teljes koncert látható lesz 22.15-ös kezdettel.

Addig pedig egy kis ízelítő, hogyan is készült a Piramis fennállása első akusztikus koncertjére: